Művészet, könyv, társadalom

Igen furcsa dologra lettem figyelmes az elmúlt időben. Könyvkészítés terén talán az utolsó 10 év legmeghatározóbb eseményét egy reklámügynökség követte el.

Igen, az eltűnő tintás Dél-Amerikai novelláskötetről A jövő nem a minékről van szó.

Az a jó kis 20. század, amit magunk mögött hagytunk tele volt ilyen gondolattal, olyan művel és művésszel, akinek munkáit értelmezés, a gondolat becserkészése nélkül nem is látjuk. Csakhogy a 20. században ezek a gondolatok művészektől származtak. Most meg nem és ez egyre gyakrabban fog előfordulni.

Mindez elmúlóban van, a kulturális különbségek eltűnőben vannak, a világ falu méretűre zsugorodik, a művészek technikai tudással próbálnak kitűnni az egyformaságból, a gondolat hatalma átértékelődik, máshol jelennek meg. Ma már nem érdekel, h építőművészetnek hívják vagy adatbázistervezésnek. Nem számít, hogy tipográfiát vagy forráskódot írunk. Főleg átértékelődnek a szerepek az irodalomban.

Természetesen ezen állítások, mint minden ezen a blogon szubjektívek.

Először is szeretném jelezni, hogy a könyv tényét tartom művészetnek. És az teljesen indifferens, hogy nekem vagy bárki másnak teszik-e, hogy milyen a megítélése, van-e értelme, van-e mondanivalója, illeszkedik-e a novellákhoz, vagy bármi. A könyv létezik, és létében kérdőjelezi meg a papír illatáért rajongó bölcsész leánykákat. Valahogy úgy, ahogy Esterházy dobálja a fricskáit:

…Hát először is nem jó példát mutatni van az irodalom. Nem arra való, nem arra van, hogy irodalomórák tárgya legyen. Nem arra van, hogy tanítson, neveljen, szórakoztasson. Nem “alkalmazott tudomány”. A szépség vad és szelídíthetetlen.

Kárörvendően látom a könyv misztériumát fel-fel emlegetők kapálózását. Az egyértelműen elismerésre méltó tett önellentmondását feldolgozni nem képes olvasóközönséget. De elkalandoztam. Még a téma sem érdekes, és a reakciók sem. Így az enyém sem az.

De nem is a reakcióm, vagy a véleményem érdemli meg a figyelmet.

Itt egy forma emelkedik a központba. Az a szöveget megőrizni hivatott forma, amely nem tudja vagy pontosabban nem akarja megőrizni azt. Ez az a gondolat ami művészetté emeli. Mert van benne gondolat.

A 21. században nem csak Paul Pottsba futhatunk bele, hanem abba is, hogy a másodperc töredéknyi figyelemért harcoló gépezetek állnak elő maradandó ötletekkel, művészettel.

Még ha az ötlet hordozója nem is maradhat fent sokáig.